A kolompos tehén és a többiek – élménymozaik a gazdák elbeszéléseiből

A gazda szeme hizlalja a nyájat – tartja a mondás. Hiszen nemcsak érintéssel, szavakkal, de nézéssel is lehet simogatni. A jószágok pedig a szeretet bármilyen szintű megnyilatkozását viszonozzák, és hálájuk jele nemcsak a tejhozamban mérhető.

„A teheneknek is megvan az egyéniségük.” – vallják a szépvízi gazdák. Az ő történeteikből szemezgettünk.

„A teheneknek annyi eszük van, hogy sok embernek annyi nincs. Azt is észreveszi, hogy ki szereti, és azt is, hogy ki nem.” – állítja a kézdialmási Máté gazda, sőt az is kiderül, volt olyan bika, amelyik jelezte, ha idegen jött be az udvarba. S mindemellett az állatok csorda-szelleme, együvé-tartozása is említésre érdemes: „Egyes tehenek egy vérből valók, azért tartanak olyan nagyon össze, ha egy elindul, mind követi.” A csíkszépvízi gazdák elbeszéléséből megtudhatjuk továbbá azt is, hogy a tehenek között akad olyan hűséges jószág, amelyik csak egy és ugyanazon embernek engedi meg, hogy megfejje. Azonban amikor a számára ez az egyetlen gazda egyszer, rövid időre kórházba került, a tehén egy teljes hétig bőgött utána. „Akár vasárnap, akár esküvő, akár karácsony − minden alárendelődik az állatoknak, a legutóbbi szentestén is született egy borjú, ott kellett hagyni a családot az ünnepi asztalnál” – avat be mindennapjaikba a csernátoni Zsófia gazdasszony, majd arról mesél, hogy a nehézségek ellenére mégis miért oly kedves teher, hálás feladat a jószágokról való gondoskodás: „Amikor a kicsiborjú megszületik, első perctől itt van velünk, közöttünk. Ha megrúg, akkor is inkább megsimogatom, mert én neveltem. Hozzánőnek az emberhez. Családtagok, szeretni kell őket, s viszonozzák.”